Munkadíjaink:
Munkadíjaink:
Cégünk 20 éve kezdte meg a működését az I. kerületben, ahol cégek gépjárműparkját (BAYERN, AGFA, BNP PARIBAS, KRKA, INTERPLUS) és magánszemélyek gépkocsiját egyaránt szervizeltük. Elégedett ügyfélkörünk évről-évre bővült, miközben megindult a szervízzel egybekötött, kereskedelmi gépjármű abroncs árusítása is. Idővel annyira kinőtte magát a cég, hogy nagyobb telephely után kellett néznünk. Így találtuk meg jelenlegi, XV. kerületi telephelyünket, ami egy igen forgalmas csomópontban helyezkedik el; az M3-as kivezető szakasz mellett.
Szolgáltatási körünk kibővült egy kerékpárüzlet és szerviz üzemeltetésével is, ahol munkatársaink releváns szakmai múlttal rendelkeznek, mind kerékpár szerelés terén, mint versenyzés terén. A „stáb” között vannak olyan szakemberek, akik az extrém vonalat képviselik és vannak, akik az ultimate cross-country/marathon szakágat részesítik előnyben, így biztosan minden felmerülő kérdésre megfelelő választ/tanácsot tudnak adni, legyen szó alkatrészekről, ruházatról.
Mindenkit nagy szeretettel várunk a CARBIKE KFT. üzlethelyiségében és szervizeiben!
2014-től SZÉP Kártyával, Egészségpénztárral is tudtok már fizetni, illetve igénybe vehető a CETELEM áruhitel szolgáltatása is már minden termékünkre.
ÉRDEKLŐDJ TELEFONON A RÉSZLETEKRŐL!
Telefon: 06/70 455 45 99 vagy 06/70 455 45 75
Áraink forintban értendők és tartalmazzák az áfát. Az oldalon feltüntetett áraink változhatnak, kérjük tájékozódjanak telefonon vagy személyesen! Az esetleges elírásokért felelősséget nem vállalunk!